Nagyon megy a Siemensnek

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a Siemens AG profitja a március végével záródott pénzügyi év második negyedében elsősorban egy egyszeri tétel miatt.

 

A müncheni székhelyű konszern, amely az orvosi képalkotó eszközöktől kezdve a szélerőmű-generátorokon át a vasúti szerelvényekig sok terméket gyárt, szerdán azt közölte, hogy az adózott eredménye 39 százalékkal 2,02 milliárd euróra emelkedett, a szakértők 1,11 milliárd eurót vártak.    A gyártásautomatizálással foglalkozó Digital Factory volt a Siemens legnyereségesebb egysége, profitja 40 százalékkal nőtt.    A profitot 900 millió euróval növelte, hogy az Atos francia információtechnológiai (IT) cégben birtokolt mintegy 12 százaléknyi tulajdonhányadát a Siemens átadta nyugdíjalapjának, amely ezért 900 millió eurót utalt át.          A Siemens árbevétele 20,1 milliárd euró volt, nagyjából ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A bevételt 6 százalékkal gyengítették a kedvezőtlen árfolyamhatások.     A cég rendelésállománya 2 százalékkal, 22,3 milliárd euróra zsugorodott.