Magyar alkatrészekkel: Volvo S90 teszt

Vége a német prémium autók hegemóniájának a nagyautók kategóriájában. A Volvo S90 helyet követel magának. Ha a trónra nem is ér fel, de minőségben, kényelemben és presztízsben a csúcsra tör. Legerősebb benzinmotorjával tettük próbára és nem csalódtunk benne.

Volvo S90

Újdonságok

Elsőre úgy tűnik, hogy méreteivel az S90 beférne a luxus limuzinok osztályába is, de aztán egy hetes tesztünk bebizonyította, hogy a kevesebb több, a legnagyobb svéd négyajtós sokkal inkább az Audi A6, a BMW 5 és a Mercedes-Benz E-osztály ellenfele. Még akkor is, ha kicsit kilóg a tornasorból, tengelytávja 2941 milliméter, hossza 4963 milliméter (mintegy 5 centivel hosszabb, mint egy 5-ös BMW), amivel a vele azonos padlólemezre épülő XC90-esen is túltesz. Arányos és kedves a szemnek, csupán a farát nem érezzük befejezettnek, a V90-es kombi sokkal szebb autó. De míg az Skandináviában és Európában népszerű, addig a limuzinért Kínában vannak oda. Nem is csoda, hogy a kínai Geely tulajdonában lévő Volvo úgy döntött, a gyártás második évétől a gyártósorokat áttelepíti a vállalat kínai üzemébe. A minőségen és az autó összerakásán ez szerencsére nem látszik meg. A fabetétek valódik, a vaskos bőr szintúgy, a 22,9 hüvelykes hatalmas képernyős tablet viszont kissé kilóg ebből a prémium miliőből. Minőségre, dizájnra és megbízhatóságra egyaránt. Puhák, vékony támlájúak, mégis kiválóan tartanak az akár masszírozó ülések, amelyekkel egybe építették a fejtámlákat. A tablettel az a gond, hogy nincsenek fizikai gombok, minden a menüből kapcsolható, ami így 40 felett még megtanulható, de a célcsoport 50-60-70 éveseinél bizony gondot okozhat. Főleg, ha gyorsan kell dönteni.

Volvo S90

Innováció

Persze, ne menjünk ellen a kornak, a tablet és a digitális műszerfal ma már természetes tartozéka egy autónak. Ez minden fontos (és rengeteg nem fontos) információt megjelenít, egyénileg testre szabható, ugyanakkor nagyon egyszerű a grafikája – ami nem is áll távol a skandináv felfogástól -, ugyanakkor nélkülöz minden kreativitást. Ebben az esetben már hiányoljuk az autóban egyébként számtalan helyen felbukkanó zseniális svéd dizájnt. Ha elvégeztük a gyorstalpalót, a multimédiás rendszer gyorsan kezelhető, könnyen összekapcsolható okostelefonnal, a klímát azonban jó lett volna külön panelre programozni, mert kezelése sok figyelmet elvon a vezetéstől. Jó, hogy 2020 után nemigen sérülünk majd meg Volvóban, de egyelőre még 2018-at írunk és az önvezetés messze nem tökéletes. Pedig a Volvo mérnökei mindent bevetettek: van sávelhagyás-figyelő és radaros tempomat, amely a sáv közepén tartja az autót. Néhány innováció is belefért az autóba: az iparágban elsőként a Volvo ütközésmegelőző és vészfékező rendszere nagytestű állatokat is felismer. Különleges az is, hogy hátsó keresztlaprugó műanyag, tesztautónkat azonban légrugók ringatták, a lengéscsillapítás változtatható keménységű (az alapáras változatokban is).

Volvo S90

Technológia

A Volvónál nincs négyhengeresnél nagyobb motor, amivel igencsak kilóg a prémium kategóriából a márka. Szerencsére lóerőből van elég, a T8-as hibrid pedig V6/V8-asokkal vetekszik. Nálunk ezúttal a legerősebb benzines T6-os járt, Haldex-kuplungos összkerék-meghajtással és Aisin-féle nyolcfokozatú automatikus sebességváltóval. A kétliteres, turbós és kompresszoros négyhengeres gép 320 lóerőt (5700-as percenkénti fordulaton) és 400 newtonméternyi maximális nyomatékot ad (2200-5400 percenkénti fordulaton), az üresen 1,9 tonnás limuzin álló helyzetből 6 másodperc alatt gyorsul fel száz kilométer/órás sebességre. Alapvetően kényelmesre és utazósra hangolták az autót, de aki forróban szereti, feltekerheti a kakaót a menetdinamikai kapcsoló dinamikus módját aktiválva. Fékjei megbízhatóan és határozottan lassítanak, elül 300, hátul 302 milliméteresek a féktárcsák. Futóműve elöl MacPherson, hátul multilink, légrugói finoman simítják ki az utat. Kormányzása kissé plasztikus, nem támogatja a sportos autózást.

Volvo S90

Szubjektív

Vezetésekor az volt a benyomásom, hogy jó benne lenni. Szerintem ez a mai Volvók lényege. Nem emelkedik ki semmiben, talán néhány dizájnos megoldás az, amiben a mezőny fülé nő, de az összhatás kétségkívül kedvező. Csomagtartója 500 literes (lehajtott ülésekkel azért egyszerre befért pár lapra szerelt bútor és a hokis feleszerelésem), ami átlagosnak számít a kategóriában, az ott tapasztalt meztelen lemezek látványa azonban szokatlan a 20 millió forint fölötti ligában. Igaz, ez sem példa nélküli. Pechére egy Mercedes-Benz S-osztály után ültem be a Volvóba, így már az első percekben kiderült, miért nem egyivásúak. Ég és föld a különbség köztük zajszigetelésben – pedig a Mercedes dízel sorhatos volt -, az S90-es szigetelésén alaposan spóroltak a svédek, vagy a kínaiak. Hangos a masszírozás, a sofőrsegédek is zajosan dolgoznak és ha bekapcsoljuk a klímát, megszólalnak a beltéri kárpitok is. A motor hangja erőltetett menetben hallatszik csak, akkor sem a szép.

Volvo S90

Az androidos tabletre nem tenném fel az életem. Egyik alkalommal sorozatosan lefagyott. Eltűnt a képernyő, elhallgatott a zene, aztán amikor visszajött egy korábbi úticélnak megfelelően kezdett el navigálni, anélkül, hogy erre utasítást adtam volna.

Volvo S90

A futómű a rossz utakat nem szereti, a légrugók ellenére tompa koppanással halad át a keresztirányú úthibákat, a rugózatlan tömeget nagy felnik növelik. A tapadás azonban kiváló, ha van is kis oldaldőlés, az összkerék-meghajtás mindig az útra tapasztja a kocsit.

Volvo S90

Biztonság

Méltó a hagyományaihoz a Volvo, különböző vezetéstámogató és biztonsági rendszerek egész garmada található meg az autóban: táblafelismerő, holttérfigyelő, félig önvezető rendszer, 360 fokos kamera, városi koccanásgátló. Vészfékezéskor jó a reakcióideje, egyszer befékezett magától, szerencsére én is résen voltam, így nem történt baj, jogos volt a beavatkozás, még ha egy kicsit korai is.

Volvo S90

Költségek

S90-es Volvónk már 12 millió 825 ezer forintért is lehet, de a tesztelt T6-os alapára meghaladja a 18,2 millió forintot, a tesztautó ára pedig a 24 milliót. Fogyasztása magas, de az erejéhez képest jogos a 9 literes átlag 100 kilométerenként. Több mint 600 kilométeren keresztül bizonyult jó társnak, a teszt végére megkedveltem.

Volvo S90

Gyártás

A Volvo S90-est immár az észak-kínai Daqing város melletti gyárban szerelik össze az európainál szigorúbb minőségi előírások alapján (Kínában készül 120 milliméterrel hosszabb L változat, valamint három üléses Excellence limuzin is). A Volvók Európába vasúton érkeznek, a szállítás mintegy 20 napos. A beszállítók zöme ugyan távol-keleti bázissal rendelkezik, de például a biztonsági övek és az oldallégzsákok Magyarországon, a sopronkövesdi Autolivnél készültek.

Volvo S90

Beszállítók

Íme, a Volvo S90 legfőbb beszállítói (európai gyártás)

BEHR-HELLA THERMOCONTROL – elektronikus klímavezérlés

IGB AUTOMOTIVE – biztonsági övek becsatolására figyelmeztető szenzorok

HELLERMANNTYTON – kábelkorbácsok és rögzítő elemek

AUTOLIV – biztonsági övek, oldallégzsákok (Sopronkövesd)

INALFA ROOF SYSTEMS – napfénytető (Krakovány, Szlovákia)

MANN+HUMMEL – légszűrő

COBA PLASTICS – víztömlő

CONTITECH – vezérműszíj (Szeged)

KSPG – fojtószelep

MAHLE: fűtés, szellőzés, légkondi (Balassagyarmat)

PRIMA SOLE – hűtőrács (Poprád, Szlovákia)

NORMA GROUP – csőbilincs

SCHAEFFLER – állítható fokolókerék

RÖCHLING AUTOMOTIVE: alsó burkolat (Pitesti)

AUTONEUM – motorburkolat

VALEO – első LED-es fényszórók

BROSE – elektromos ablakemelő motorok, klíma modul (Kecskemét)

RAUFOSS TECHNOLOGY – alumínium szabályzókarok

AGC AUTOMOTIVE – hátsó oldalsó ablakok (Tatabánya)

EDSCHA – csomagtér elektromos működtetése

CARCOUSTICS – szigetelő elemek (lökhárító, hátsó lámpák)

HUF HÜLSBECK & FÜRST – zárak

INDUSTRIALESUD SPA – tetőkárpit

GESTAMP – GESTAMP – karosszériaváz alkatrészek (Mór)

GKN DRIVELINE – hajtás

KAUTEX – ablakmosó

WEBASTO – állófűtés

STABILUS – kitámasztó

SIKA – hangtompító

TI AUTOMOTIVE – üzemanyagbetöltő (Győr)

PLASTIC OMNIUM – lökhárító tartó

KONGSBERG – ülésmasszírozó (Siófok)

ZF FRIEDRICHSHAFEN – indítómotor

SKF – kúpos csapágy

FUYAO – oldalsó ablakok

Kép és szöveg: Biró Csongor

17 16 15 12 11 9