20 új munkahelyet teremtett a Mercedes fehérvári beszállítója

Közép-Európa egyik legmodernebb műanyag galvanizáló üzemét adták át április elején Székesfehérváron, a GalvanPlastik Kft-nél: a 1,5 milliárd forintos beruházás húsz új munkahelyet teremt.

A társaság közleménye szerint a teljesen automata vezérlésű galvánsor megfelel az Ipar 4.0 igényeinek, miközben a galvanizálási kapacitásuk négyszeresére nő. Az új beruházás termelésbe állítása után az eddigi 130 fős létszám várhatóan 20 fővel növekszik – tették hozzá.    Palásti Károly ügyvezető igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a fejlesztéshez 600 millió forint saját erőt használtak fel, a többit bankhitelből fedezték.

A 100 százalékban magyar tulajdonú családi vállalkozás elsősorban műanyagtermékek fröccsöntésével, tamponozásával, lézerezésével és műanyagok felületkezelésével, dekoratív galvanizálással foglalkozik. A dekoratív célokra galvanizált műanyagtermékeket többnyire az autóiparban, a szaniteriparban és az elektronikai iparban használják.    Jelenleg 48 vevőt szolgálnak ki, és közel 20 millió darab alkatrészt gyártanak évente.

Az üzem Volkswagen és Mercedes auditálással rendelkezik, közvetve beszállító mindkét céghez. A székesfehérvári cég termékeit beépítik még Suzuki, Rolls-Royce, Fiat, Skoda, Opel, Maserati, BMW modellekbe, valamint beszállítói nagy elektronikai gyártóknak is, például a Samsungnak.

A társaság 2016-ban 1,2 milliárd forintos árbevétel mellett 31 milliós adózott eredményt realizált. A GalvanPlastik Kft. árbevétele tavaly szintén 1,2 milliárd forint volt, ezt a mostani fejlesztésnek is köszönhetően 2019 végére tervezik megduplázni.