70 új munkahelyet teremt Nagyvázsonyban a svéd beszállító

A Novus Interiör Hungary Kft. félmilliárd forintot meghaladó sajáterős beruházásával kétezer négyzetméteres gyártócsarnokot épített Nagyvázsonyban. Az autóipari beszállító vállalat 2019-ig két ütemben megvalósuló, összességében több mint egymilliárd forintos beruházásával hetven új munkahelyet teremt a térségben.

Björn Hedenberg svéd cégtulajdonos mérföldkőnek nevezte a beruházást az 1998-ban alapított nagyvázsonyi gyár életében. Kis-Kapin Károly cégvezető elmondta: az első ütemben az új gyártócsarnok öt hónap alatt épült fel, a következő ütem pedig a fejlesztési és logisztikai kapacitások növeléséről szól majd.

Elektronikusan leadott beszámolója szerint a Novus Interiör Hungary Kft-nél 2016-ban 118, az azt megelőző évben 106 ember dolgozott. A társaság nettó árbevétele 2016-ban 1,7 milliárd forint volt, 2015-ben pedig meghaladta az 1,3 milliárd forintot.