Özönlenek Romániába a használt autók

Romániában 156 527 új gépjárművet értékesítettek tavaly, 10,2 százalékkal többet, mint 2016-ban – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (Apia).

A gazdára talált új járművek közül több mint 130 ezer személygépkocsi volt: ezek eladása 13,4 százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest. A vásárlók kétharmada jogi személy volt.    A legkeresettebb márka a Dacia volt, amiből több mint 42 ezret adtak el, a Volkswagen (15 636), a Renault (12 292), a Ford (12 036) és a Skoda (11 631) követte az értékesítési listán.    A hibrid vagy elektromos járművek a tavaly értékesített új autók 2,2 százalékát tették ki Romániában.

Az új autókhoz képest négyszer több, összesen 520 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát tavaly Romániában, ami 72 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A kiugró növekedés annak tulajdonítható, hogy 2017 februárjától a román kormány eltörölte a környezetvédelmi illetéket, ami addig megnehezítette a környezetszennyező autók forgalomba helyezését.

Az Apia közleménye ismét felhívta a figyelmet, hogy az illeték eltörlése nyomán Romániát elárasztották az Euro 3-as, Euro 2-es környezetszennyező autók.