150 embert vesz fel az Audi tamási beszállítója

Csaknem egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre, és növelte árbevételét az autóipar számára fémcsöveket gyártó móri FHL Björn Hungary Kft., amely az idén további növekedést tervez – közölte a cég gazdasági vezetője az MTI-vel.

Máté János elmondta: a társaság 2015-ben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 427 millió forintos támogatásával 950 millió forintos, kapacitásnövelő beruházást kezdett el, amely februárban zárul le. A projekt keretében a móri telephely mellé 1500 négyzetméteres üzemcsarnokot építettek a szabad vállalkozási övezetben fekvő, Tolna megyei Tamásiban, valamint forrasztó berendezéseket, csőhajlító gépeket vásároltak.

Az 1996-ban alakult vállalkozás rozsdamentes acélból, szénacélból és alumíniumból állít elő csöveket, 80 százalékban az autóipar számára. Termékeik egy részét a VW-csoporthoz tartozó győri Audi és stuttgarti Porsche-gyárnak szállítják. 2017-ben összesen 9,7 millió terméket állítottak elő, idén a tervek szerint 11,1 millió fémcső készül a cég két üzemében. Az Audinak tavaly 1,8 millió hűtővízcsövet szállítottak, 2018-ban 3,4 millió termék szállítását tervezik, amelyek a tamási üzemben készülnek majd.

A kft. idén egy másik GINOP-os, k+f projekt keretében a forrasztási technológiát tervezi megújítani. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem részvételével végzendő alapkutatás célja a hibás termékek számának csökkentése.    A cégnél jelenleg 650-en dolgoznak, a munkavállalók fele kölcsönzött munkaerő. Ha a tamási üzemben a teljes termékpaletta gyártása elkezdődik, ott 150 dolgozót alkalmaznak majd – ismertette.

A gazdasági vezető beszámolt arról, hogy a 2016-os, 7,2 milliárd forint után a cég 2017-es nettó árbevétele várhatóan 7,6 milliárd forint lesz, 2018-ban – jelentős mértékben a kapacitásnövelésnek köszönhetően – 9,8 milliárd forintos árbevételt terveznek.