200 új dolgozót vesz fel a móri beszállító

Mintegy 47,5 millió eurós beruházással bővítette móri gyárát az autóipari Adient, az új üzemcsarnokot december 15-én avatták fel.

Sorin Moisescu, a vállalat operációs igazgatója kiemelte: az új 12 ezer négyzetméteres gyárban kifejezetten a prémium kategóriás ügyfelek, a BMW és a Daimler számára gyártanak a tervek szerint évente több mint kétmillió ülésszerkezetet.    Az Adient három telephelyen – Móron, Mezőlakon, valamint Kecskeméten – több mint 2700 embert foglalkoztat. Móron a Daimler, a BMW, a Rolls-Royce, a Renault, a Nissan és a Volkswagen-csoport számára mechanikákat és első ülés-szerkezeteket gyártanak.

Szentkuti László operációs menedzser elmondta: a csarnok 60 új gyártóberendezésnek ad helyet. Hegesztő területükre a legmodernebb lézerhegesztő technológiát telepítik, jövő év elején induló festőüzemükben 2020-ra, mire a teljes kapacitást elérik, napi 90-100 ezer darab alkatrész festésére lesznek képesek. Hozzátette: összeszerelő soraikat a móri gyáron belül tervezik és fejlesztik.

Gulyás Ervin operációs menedzser tájékoztatása szerint az új csarnokban ötszázan dolgoznak majd,  mert a következő két évben kétszáz munkatárssal bővítik gyárukat.

Az Adient éves szinten világszerte több mint 25 millió autóülést gyárt, 86 ezer alkalmazottat foglalkoztat 33 ország 237 üzemében. A móri gyár 2016-os árbevétele megközelítette az 50 milliárd forintot, létszáma pedig a kétezret.