Alapoznak Zalaegerszegen

Alapozzák az első épületet a több mint 40 milliárd forintos beruházással épülő zalaegerszegi tesztpályán.

A beruházás várhatóan három év alatt készül el, az első ütem a jövő tavaszra zárul le. Most kezdődött el az első épület, egy műhelyeknek helyet adó, 2000 négyzetméteres technikai épület alapozása, az építkezést a kivitelező ZÁÉV március végére fejezi be.    A közelében egy 2200 négyzetméteres fogadóépületet terveztek, ennek kivitelezése a remények szerint szintén hamarosan elindulhat és tavaszra befejeződhet. A járművek teszteléséhez elkészült már egy 300 méter átmérőjű körpálya 80 centiméter mély kavicsalappal, amin 10 centiméteres aszfaltréteg van, de további két hasonló réteget kap még.