Negyven új munkahelyet teremtenek Tégláson

A Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. mintegy kétmilliárd forintos kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházást valósított meg, amelyhez több mint 480 millió forint állami támogatást kapott a nagyvállalati beruházási támogatás keretében.

Téglás legnagyobb ipari foglalkoztatója a Hajdu Autotechnika Ipari Zrt., amelynek az éves árbevétele meghaladja a hatmilliárd forintot. A már most is 200 főt foglalkoztató cég ezzel a beruházással további, több mint 40 új munkahelyet teremt. A vállalatcsoport ezzel a beruházással tovább bővíti préskapacitását, elősegíti a technológiai fejlődését, valamint fejleszti szerszámtervezői és -gyártói képességét. Mindezt pedig úgy teszi, hogy folyamatosan korszerűsíti a termelést, megfelelő piaccal rendelkezik, illetve együttműködik a szakiskolákkal és egyetemekkel a szakember utánpótlás érdekében.

hajdu5

Novotni Lajos, a 65 éves Hajdu cégcsoport igazgatóságának elnöke elmondta: 2015 és 2017 között 5,4 milliárd forint összértékű beruházás történt a vállalataiknál, amihez összesen 680 millió forint támogatást kaptak a nagyvállalati beruházási program keretében. A fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen megnőtt a cégcsoport versenyképessége, és a térségben 150 új munkahelyet hoztak létre. A jelenleg 13,5 milliárd forint éves árbevételt realizáló cégcsoport mintegy 800 dolgozónak biztosít munkát – tette hozzá.