Már a Mazda is

A Mazda japán autógyártó a 2030-as évek elejétől már kizárólag hibrid és elektromos meghajtású autókat gyárt majd – közölte a Kyodo News japán hírügynökség.

A világon egyre több autógyártó dönt arról, hogy fokozatosan átállt a kizárólag robbanómotorok által hajtott autók gyártásáról hibrid és elektromos autókra.  A Mazdának jelenleg nincs kizárólag árammal hajtott autója és csupán egy hibrid modellje van, a Mazda3 Axela. A japán cég 2019-től tervez kizárólag elektromos autók gyártásába fogni.

A Mazda nemrég kezdte meg új modellje, a CX-8 forgalmazását. Az egyelőre csak dízelváltozatú autót (2,2 literes négyhengeres biturbó, 190 lóerő és 450 Nm; első- vagy összkerék-meghajtással és hatfokozatú automata váltóval kínálják) most még csak Japánban lehet megvenni.

A Reuters jelentése szerint több vezető autógyártó azt tervezi, hogy már a következő évektől folyamatosan elhagyják a kizárólag belsőégésű motorok gyártását és áttérnek a hibrid, vagy  elektromos autók gyártására.

A kínai tulajdonban lévő Volvo Car Group júliusban jelentette be, hogy a 2019-től megjelenő valamennyi új modellje részben, vagy teljesen elektromos meghajtású lesz. A Volkswagen pedig a hét elején számolt be arról, hogy 2025-ig 80 új elektromos meghajtású autóval jelentkezik. Ebből ötven teljes mértékben elektromos, harminc pedig hibrid meghajtású lesz.