100 új magyar busz áll forgalomba

100 új busz átadását kezdte meg Győrben a Kravtex-Kühne Csoport. A magyar gyártmányú, elővárosi és regionális kivitelű Credo buszok a miskolci és szolnoki székhelyű közlekedési központoknál, valamint a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba október elejéig.

A buszok mindegyike klímaberendezéssel és utasinformációs rendszerrel felszerelt, döntő részük pedig alacsony belépésű, tehát akadálymentes a babakocsival és kerekesszékkel utazók számára.

Az új buszok átadását követően 316-ra nő azoknak a Credóknak a száma, amelyeket a gyártó az állami buszvásárlási program tavaly nyári bejelentése óta értékesített. A cégcsoport mosonmagyaróvári és győri gyáraiban jelenleg már több mint 500-an dolgoznak.

2017-08-10-2 Credo Inovell - Volán Buszpark Kft. - CREDOBUS

A beszerzést koordináló Volán Buszpark Kft. – amely a regionális közlekedési központok flottakezelője – nyílt közbeszerzési eljáráson választotta ki a Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös ajánlatát.

Az új buszok a miskolci székhelyű Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-nél, a szolnoki Középkelet-magyarországi Közlekedési Központnál, valamint Budapest vonzáskörzetében, a Volánbusz Zrt.-nél állnak forgalomba különböző helyközi viszonylatokon.

A normál padlómagasságú, regionális alkalmazású Credo Inovell-ből 20, míg
az akadálymentes, elővárosi Credo Econell-ből 80 darab kerül a
társaságokhoz.

Az innovatív, könnyűszerkezetű járművek takarékos Euro 6-os motorokkal készültek, ezért üzemanyag-
felhasználásuk és károsanyag-kibocsátásuk egyaránt alacsony. A napjainkra jellemző szélsőséges nyári
meleg miatt a buszokban egységesen nagy teljesítményű klímaberendezés került kiépítésre.

Az új buszok átadását követően 316 db-ra nő azoknak a Credóknak a száma, amelyeket a gyártó a
Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvés Program tavaly nyári bejelentése óta állított forgalomba.

A Program kapcsán várható piaci bővülésre alapozva a cégcsoport mosonmagyaróvári és győri
telephelyén is jelentős beruházásokat hajt végre. Mosonmagyaróváron újabb megmunkáló központok,
plazmavágó, valamint egy új ún. csőlézer beszerzése indult el, míg Győrben hamarosan megkezdődik
az összeszerelő üzemcsarnok bővítése és modernizációja.