Új repülőgép-hordozót építenek az oroszok

Új repülőgép-hordozó építését tervezi az orosz hadiflotta – közölte Viktor Burszuk, az orosz haditengerészet fegyverrendszerekért felelős parancsnokhelyettese a szentpétervári Nemzetközi Haditengerészeti Szalon rendezvényen.

“A repülőgép-hordozó látványtervét már bemutatták a (szentpétervári) Krilov Állami Tudományos Központban, az egyéb fejlesztési munkálatok jelenleg is folyamatban vannak” – mondta Burszuk.    Burszuk emellett elmondta azt is, hogy az orosz haditengerészet jelenleg egyetlen – 1991-ben szolgálatba állított – repülőgép-hordozóját, az Admiral Kuznyecovot 2018-tól felújítják.

A Rosztyeh orosz állami korporációhoz tartozó – a modernizációt végző – Roszelektronyika holding szerint a felújítás keretében a repülőgép-hordozót a legújabb kommunikációs rendszerrel szerelik fel, amely biztosítja az összeköttetést az Admiral Kuznyecov, valamint a többi hajó és a szárazföldi létesítmények között. “A tengerészek kényelmesebb, automatizált” munkahelyen dolgozhatnak, ahol különböző pótlólagos kommunikációs eszközöket vehetnek igénybe, mint például a videokapcsolat – közölték a cégnél. A korszerűsítési folyamatához közel álló egyik forrás szerint az Admiral Kuznyecov felújítására összesen 50 milliárd rubelt (225 milliárd forintot) szándékoznak fordítani. A szakértők szerint a felújítással a repülőgép-hordozó még legalább 20 évig üzemképes lesz.

Az orosz hadi flotta jelenleg egyetlen hadrendben lévő repülőgép-hordozóját tavaly ősszel használták utoljára katonai műveletekre azután, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Oroszország tavaly októberben bejelentette, hogy Szíria partjaihoz vezényli az Admiral Kuznyecovot és a kötelékéhez tartozó más hadihajókat, köztük a Pjotr Velikij atommeghajtású cirkálót, valamint a Szeveromorszk és a Vice-admiral Kulakov tengeralattjáró-elhárító hajókat.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség adatai szerint az Admiral Kuznyecovról felszálló harci repülőgépek két hónapos szolgálatuk során 420 bevetésen vettek részt, amely során a terrorszervezetek több mint 1200 állására mértek csapásokat.

Oroszország légi támaszponttal rendelkezik a szíriai Hmejmímben, ahonnan felszállva gépei több ezer bevetést hajtottak már végre a 2015. szeptember 30-án kezdődött orosz katonai beavatkozás során, emellett a szíriai Tartúszban található flottakikötő is a rendelkezésére áll.