Nagyon veszik a legújabb Astont

Az Aston Martin sportautógyártó bejelentette, hogy először zárt nyereséggel negyedévet az elmúlt hat évben.

A jórészt kuvaiti és olasz magánbefektetők tulajdonában lévő cég azt közölte, hogy az adózás előtti nyeresége 5,9 millió font (7,7 millió dollár, 1 font=358,94 forint) volt, miközben a bevétele több mint a duplájára emelkedett, 188 millió fontot tett ki.    Az Aston Martin közleménye hangsúlyozta, hogy a jelentős bevételnövekedést és a negyedéves nyereséget elsősorban az új DB11 modellje iránti élénk keresletnek köszönheti.  A cég tavaly 3687 autót adott el, idén az értékesítést több mint 30 százalékkal tervezik növelni.

Andy Palmer, az Aston Martin vezérigazgatója februárban a torontói nemzetközi autóvásáron azt mondta, hogy cége több új modell megjelenésével tervezi növelni bevételeit.

Az Aston Martin hatalmas pénzeket költ új modellek kifejlesztésére. Egyebek között 2019 végére jelenik meg a cég első SUV autója (városi terepjáró) és a Forma-1 ihlette AM-RB 001 típus, aminek az ára felszereltségtől függően átlagosan mintegy 3 millió dollár.

A legnagyobb darabszámban készülő autó majd a DBX SUV lesz, ebből évi 4-5 ezret készítenek majd – mondta az Aston Martin vezérigazgatója.

Az Aston Martin pont két éve döntött arról, hogy a dél-walesi St. Athanben építi meg második gyárát, ahol ezzel 750 új munkahelyet teremt. A walesi gyárban a DBX modellt gyártják majd 2019-től.