Jól megy a csornai vállalatnak

A mezőgazdaságigép-alkatrészeket és részegységeket gyártó Hantech Zrt. 3,5 milliárd forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet, ez tíz százalékkal haladja meg a 2015. évit. A cég az előző évvel megegyezően százmillió forintos nyereséget ért el – közölte a vállalat az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a tavalyi árbevétel tíz százalékát fordították kutatás-fejlesztésre és beruházásokra, főként a  minőségbiztosítás, -javítás, illetve a gyártástechnológiai fejlesztés területén.    Az idén folytatják a gyártókapacitás megújítását, terveznek csarnoképítést, lézervágó, élhajlító és CNC megmunkálógépek beszerzését.     A korábbi években a vállalat több milliárd forint értékben valósított meg fejlesztéseket, döntő részüket európai uniós és hazai források felhasználásával. 2014-ben ingatlant építettek, egy évvel később termelő berendezéseket szereztek be, tavaly pedig szintén a gyártás korszerűsítését elősegítő berendezéseket, köztük CNC vezérlésű élhajlítók és megmunkáló gépeket vásároltak, fejlesztették a minőségbiztosítást.

A Hantech Zrt. Csornán és Tamásiban gyártja eszközeit, kilencven százalékban exportra. A vállalat gyártmánypalettája a korszerű digitális műszerfaltól a betakarítógép-részegységekig ível és folyamatosan bővül.    Partnerei között megtalálható a francia Kuhn, a német Claas, a cseh Zetor, a lengyel Crystal és a japán Kubota, de hosszú távú, stratégiai együttműködési szerződést kötöttek a német-amerikai Welger cégcsoporttal és az amerikai John Deere-rel is. Utóbbi  megállapodás keretében a magyar cég bálázógépeket, illetve részegységeket szállít.     A vállalat kétszáz embert foglalkoztat, nyolcvan százalékukat Csornán, húsz százalékukat Tamásiban.

Évek óta saját szakmunkásképző intézettel biztosítja munkaerő-szükségletét a cég. A duális képzést nyújtó iskolában jelenleg csaknem száz tanulót képeznek. Emellett egyeztetéseket kezdtek a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával, hogy megteremtsék az egyetemi szintű duális képzés lehetőségeit, hangsúlyt fektetve az iparági kutatásra és fejlesztésre.