Kétmillió kis SUV-t értékesíthetnek 2018-ban

Európában rohamosan nő a szabadidő-autók eladása, derül ki az LMC Automotive piackutatásából. Ahogy a Hyundai, a Volkswagen és a Kia is előállt egy-egy ilyen modellel, 2018-ra 2 millió, 2020-ra 2,3 milliós eladásokat is produkálhatnak az SUV-k.

A szegmensből a múlt évben már 1,4 millió járművet értékesítettek. A tavalyi legnépszerűbb modellek a Renault Captur és a Peugeot 2008-as modellek voltak, őket követték a szintén népszerű Fiat 500X, Suzuki Vitara, Ford EcoSport és Jeep Renegade modellek.

Ahogy a kis SUV-k egyre népszerűbbek lesznek, és egyre több autógyártó készít ilyen modellt, úgy támasztanak egyre nagyobb elvárásokat a vásárlók is a szegmenssel szemben. Thierry Koskas, a Renault marketing igazgatója elmondta az Automotive News Europe-nak, hogy a legnépszerűbb SUV modelljükön, a Captur-ön emiatt módosítottak, a modell megkapta mind a belső, mind a külső ráncfelvarrást. Azt mondta, hallgattak a vásárlóik igényeire, akik több technológiát kívántak az utastérbe, így megadták nekik.

2017-renault-captur-facelift

A francia autógyártók maradnak a kisméretű szabadidő-autók királyai Európában, olyan modellek értékesítésével, mint a Captur, a 2008, és a francia tulajdonban lévő román Dacia Duster. Az anyaországban is népszerűek, tavaly a Franciaországban értékesített autók 14 százaléka SUV volt. Olaszország áll a második helyen a nagy számú Fiat 500X értékesítéssel, őket követi az Egyesült Királyság. A szintén Olaszországban gyártott Jeep Renegade is népszerű ott az 500X mellett, a negyedik pedig Németország, a populáris, magyar motorokkal is szerelt Opel Mokka X-nek köszönhetően.

Hosszú idő után a Volkswagen is bejelentkezik az európai piacon a T-Roc modellel, amelyet Augusztusban kezdenek majd forgalmazni. Ezt követi majd a T-Rocnál, kisebb T-Cross névre hallgató modell, még később pedig a Seat is piacra dobja új SUV-jét az Aronát. A Hyundai és a Kia is piacra dob még az idén egy-egy új szabadidő-autót. Utóbbi új autóját Stonic-nak keresztelték el, és a Kia Rio alapjaira épül. Várhatóan szeptemberben debütál majd Frankfurtban.

Az új kisméretű SUV-ket sokkal inkább a szubkompakt kategóriába sorolják a gyárták, pedig méreteikben kompakt autóknak felelnek meg. Ez azért van, mert amúgy már létezik a szabadidő-autóknak egy kompakt kategóriája is, ilyen például a hamarosan érkező Golf méretű T-Roc.

t-roc

Az Opel Crossland X múlt hónapban debütált a genfi autó show-n és kisebb, mint a hasonló felépítésű Mokka X. Szintén idén mutatkozik be a Citroen C-Aircross, ami pedig kisebb lesz, mint a már meglévő C-Cactus, amit egyébként a Jato szubkompakt modellként határoz meg. A piackutató cég a Jeep esetében is azt jósolja, hogy a következő SUV-ja egy Renegade-nél kisebb modell lesz.

A tömeggyártók kapnak a szegmens népszerűségén, és prémium modellekké teszik az új, kisméretű szabadidő-autókat, hisz így nagyobb profitot érhetnek el. Már tavaly is 25 százalékkal drágábban értékesítették a szubkompakt modelleket a Jato szerint, ami jót tett a Renault Nissan szövetség és a PSA-csoport bevételeinek.

A Volkswagen-csoport csupán egyetlen modellt kínál jelenleg ebben a mezőnyben, a Skoda Yeti-t (ha nem számítjuk ide a prémium kategóriát erősítő Audi Q2-est). Azonban részesedésük növekedni fog a T-Roc, T-Cross és az Arona modellekkel, melyek segítségével a legnagyobb európai autógyártó is nagy részesedést vállal a legdinamikusabban fejlődő szektorban. A szubkompakt SUV-k egyébként népszerűbbek Dél-Európában, mint Svédországban, vagy Norvégiában, ahol már eddig is sok négykerék-meghajtású jármű rótta az utakat a hó miatt, így az új SUV-k nem robbantak akkorát itt, mint mondjuk Olaszországban.

Tavaly az eladott új SUV-ok 47 százalékát dízelmotor hajtotta. Ez volt az első olyan év a szegmens történetében, amikor a dízelautók aránya 50 százalék alá csökkent. 2013-ban, amikor a kisméretű szabadidő-autók egyre népszerűbbé váltak, az értékesített szubkompakt járművek 56 százaléka volt dízel. Ez a csökkenés annak tudható be, hogy a vásárlók egyre kevésbé vesznek dízel kisautókat. Nem a dízelbotrány miatt, hanem sokkal inkább az egyre takarékosabb turbós kis benzinmotorok elterjedése miatt.

Biró Milán