Az évezred legjobb eredményét érte el a brit autógyártás

brit, Egyesült Királyságban
A brit autógyártás tizenhét éves rekordot ért el az első negyedévben az élénk külső keresletnek köszönhetően – derül ki az ágazat brit szervezete, a Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) által közzétett adatokból.

Az Egyesült Királyságban előállított járművek háromnegyedét exportálják, a tengerentúli kereslet pedig idén 7,6 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben a belföldi kereslet 4,3 százalékkal csökkent az év első három hónapjában.    Márciusban 170 691 jármű került ki a brit gyárakból, 7,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ez a legmagasabb szám 2000 márciusa óta. Ezzel az első negyedéves gyártási adat – 471 695 autó – is tizenhét éve a legmagasabb szintet érte el.    A font gyengülése miatt a brit autóexoprtőrök előnyre tettek szert, azonban az importált alkatrészek aránya jelentősen mérsékelte az előnyt.

Mike Hawes, az SMMT elnöke szerint megtérülni látszik az a sok milliárd fontnyi befektetés, amely a brit autóiparban történt az utóbbi néhány évben. Mike Hawes aggodalmát fejezte ki a dízelautókat érintő esetleges korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban, mivel a brit járműgyártás mintegy felét a dízeljárművek teszik ki.

A szervezet azt várja, hogy az éves brit autógyártás elérheti a 2 milliót 2020-ra, azonban ennek az a feltétele, hogy a Brexit után is megmaradjon a szabadkereskedelem az EU és az Egyesült Királyság között.