2500 új dolgozót keres a Mercedes Kecskeméten

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly csaknem 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben és 3,4 milliárd euró, az előző évinél kissé magasabb árbevételre tett szert – jelentette be a vállalat április végén Budapesten tartott évértékelő tájékoztatóján.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója elmondta: az elért rekorderedménynek köszönhetően nagyszerűek a vállalat kilátásai is, amit a meglévő gyár bővítéséről és egy új üzem építéséről tavaly tett bejelentések is igazolnak. Kecskemétnek nagy jövője van – szögezte le.     A meglévő üzem bővítése 580 millió eurós beruházással történik, az új üzem pedig egymilliárd euróba kerül. A második üzem építése 2018-ban kezdődik meg, a legmodernebb, “ipar 4.0” technológiát képviseli majd és új, korszerű logisztikai koncepciót valósít meg.

1

Az MBMH a 2008-as alapítása óta létrehozott 4 ezer munkahelyet az új beruházással négy év alatt további 2,5 ezerrel növeli. A vállalat ennek megfelelően kiterjeszti magyarországi telephelyével szemben vállalt társadalmi elkötelezettségét is. Hozzájárul Kecskemét infrastrukturális fejlesztéséhez, dolgozói lakhatási feltételeinek a megteremtéséhez.

Az MBMH eddig 1,3 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.     “A beruházások egy részét a 2016-ban elért nyereségünkből finanszírozzuk. Ezáltal a tavalyi adózott eredményünket ismét Magyarországon fektetjük be, amely szintén hosszú távú elkötelezettségünket igazolja”- tette hozzá Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója, aki egyben bejelentette, hogy 31 év után távozik a Daimlertől, de marad Magyarországon.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele 2016-ban 3,4 milliárd euró felett volt, amely némiképp meghaladja a 2015. évi értéket. A kecskeméti gyár dolgozói 2016-ban mintegy 16 millió euró személyi jövedelemadót és egyéb bérből levont közterhet fizettek be a magyar költségvetésbe.  Munkaadóként és társaságként tavaly 24 millió euró adót és járulékot teljesített a vállalat a magyar állam, illetve a kecskeméti önkormányzat felé.

A Mercedes-Benz magyarországi értékesítési képviselete, a Mercedes-Benz Hungária Kft. is kimagaslóan sikeres évet zárt 2016-ban közel 80 milliárd forintos forgalmával, mely 30 százalékkal haladja meg a 2015-ös üzleti év forgalmát. Az eladott személygépkocsik száma 38 százalékkal 2572-re emelkedett, ami a Datahouse adatai alapján piacvezető szerepet biztosított a Mercedes-Benz márkának a prémium szegmensben Magyarországon.     “2016-ban a Mercedes-Benz 6 rekordhónapot könyvelhetett el a hazai személyautó eladások tekintetében, ami nem mindennapi siker számunkra. A rövid- és hosszú távú célunk is az, hogy ezt az előkelő pozíciót megtartsuk, illetve jelentős mértékben növeljük előnyünket” – mondta el Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az idén az első negyedévben az eladások már a tavalyi azonos időszakhoz képest 45,5 százalékkal  növekedtek.