17 nap alatt érkezett Csepelre az egymillió dolláros kínai vonat

vasúti
Megérkezett az első közvetlen teherszállító vasúti járat Kínából a Budapesti Szabadkikötőbe április 21-én az EKOL Logistics Kft. szervezésében.

A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint 10 ezer kilométert tett meg.

Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a vonat fogadásakor hangsúlyozta: a hosszú múltra visszatekintő magyar-kínai kapcsolatok történelmileg a legjobb időszakban vannak, a kereskedelmi és emberi együttműködés is folyamatosan javul a két ország között. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 8,9 milliárd dollárt és több mint 170 ezer kínai turista látogatott Magyarországra.

A direkt vasúti járat új mérföldkő és szimbólum a két ország együttműködésében, amely fontos szerepet játszik majd a kétoldalú áruforgalomban. A szállítási idő csökkentésével több kínai üzletembert és beruházót hoz majd Magyarországra, és arra is szolgál, hogy egyre több jó minőségű magyar mezőgazdasági termék érkezzen Kínába – mondta a nagykövet.