Opel Astra OPC teszt: rekviem egy legendáért

Ismét bearanyozta életemet az Opel legizgalmasabb autója. Valószínűleg utoljára. Utód nélkül marad az Opel Astra OPC. A búcsút egy gyors, vad és esztelen teszttel ünnepeltük meg. Szomorúságra nincs ok, ha leszáll az éj, világszerte OPC Astrák ezrei rajzanak ki, hogy felverjék álmukból a középszerű embereket.

Opel Astra OPC

Mert az Opel Astra OPC nem a középszerű emberek autója, sőt, ez a fajta ember ki nem állhatja az OPC-ket, ahogy az OPC-k is utálják a középszerű embereket. Ez – ahogy Caragiale hősei mondják – már évszázados harcok folyománya (“amelyek majdnem harminc évig tartottak”).

Opel Astra OPC

Hogy néz ki?

Az OPC Astra szerelmi bájitalként vesz le a lábunkról. Fertőző vírus. Olyanok autója, akiknek megér 8-9 milliót, hogy a közlekedés ne legyen unalmas autókázás. Nem telhet el úgy év, hogy ne próbáljak ki egy OPC Astrát. Csíp, éget, de kell. Dögös, szexi és ezzel nem mondtunk el mindent. Valójában semmit sem mondunk ezekkel, vagy más jelzőkkel. Ezt a kocsit érezni kell. És hagyni, hogy ő is érezzen minket. Ha megmarkoljuk a kormányát, már nem önmagunk vagyunk, hanem csak a saját karikatúránk.

Opel Astra OPC

Hogy megy?

Az Opel Astra OPC igazi aszfaltszaggató. A ZF Sachsnál készült ültetett futómű, a mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű, a Brembo első fékek, a HiPerStrut első és a Watt lengőkaros hátsó felfüggesztés versenyautót faragnak belőle. A kétliteres turbómotor 280 lóerős, legnagyobb nyomatéka 400 Nm, a kocsi végsebességét 250 kilométer/óránál szabályozza le az elektronika. A sport- és az OPC-gombbal még élesebbre állíthatjuk a csillapítást, a gázadást és a kormányzást. Előbbivel még sportosabb a sportkocsi, utóbbival pedig már extrémen sportos, mondhatnánk: őrült.

Opel Astra OPC

Szűk kanyarból kigyorsításkor a diffizár javítja az útfogást, az Astra OPC megállását nagyteljesítményű Brembo fékberendezés szavatolja. Első fékezésnél vigyázzunk, lefejeljük a kormányt, nagyon harap. Ha túlforog az első kerekek egyike, akkor a differenciálba beépített két darab lamellacsomag, többlemezes, olajos tengelykapcsolóként hatva, meghatározott ellenállást fejt ki. A záróhatás (maximum 50 százalék) függ a lemezek összenyomásának erősségétől, hiszen ennek megfelelő nyomatékot tud átvinni a többlemezes kuplung. Minél enyhébb az összeszorítást végző ékpálya szöge, annál érzékenyebb a rendszer. Az OPC Astra esetében az ékszög gyorsításkor 45 fok, lassításkor, azaz fékezéskor és gázelvételkor pedig megint szétválnak a lamellák, így az ABS kifejtheti hatását az első kerekeken.

Opel Astra OPC

Kilencvennél 1800-at, 100-nál 2000-et, 110-nél 2200-at, 120-nál 2800-at, 130-nál 2900-at, 150-nél 3000-et, 170-nél 3500-at, 180-nál négyezret forog percenként a főtengely.

Opel Astra OPC

Eszement módon gyorsul, minden erőlködés nélkül ugrik 120-ra, 150-re, majd 200-ra és akár még tovább. Rugalmas, hatodikban 130-nál odalépünk neki, morgó hanggal gyorsul félelmetesen tovább. Nem érződik a sebesség. Bármilyen meglepő egy izomautótól, de stop-startos, a fedélzeti számítógép a sport menüben G erőket, oldalgyorsulást is mutat. Erősségei a hosszú egyenesek és az elnyújtott tempós kanyarok, a szűk szerpentineken nem elég gyors. Veszélyes elem, radioaktív és nagyon fertőző. Nincs ellenfele, még a tuningolt Hondákat is faképnél hagyjuk. Egy autó előzött meg, 180-nál már nem volt helyem előzni, amikor egy hatalmas hörgéssel átlépett rajtam és a záróvonalon egy francia rendszámú, matt Infiniti FX50 S Vettel Edition.

Opel Astra OPC

Milyen vezetni?

A turbófeltöltős 1.6 GTC Astrához (132 kW/180hp) képest az OPC mérnökei körülbelül harminc százalékkal keményebb rugókat alkalmaztak. Feszes a csillapítás, az úthibán megdobott kerék a gyors kirugózásnak köszönhetően azonnal és lágyan fogja ismét az aszfaltot. Alig dől a kasztni, remekül fekszik az úton, és csak úgy cikázik a kanyarokban. Rugói az úthibákon büntetnek. Hatsebességes kézi sebességváltója kiválóan dolgozik, nulláról 100 kilométer/órás sebességre hat másodperc alatt jut el. Hangja nyers orkán, lehetne még hangosabb, az ős Astra OPC fémes orgánuma ércesebb volt, de nem ennyire félelmetes. A vad Opelek közül az Insigniáé a legszebb üvöltés, az Astra csak megközelíti, hideg motorral hátborzongató a reggeli köszörülés.

Opel Astra OPC

Mennyibe kerül?

A fogyasztás nagy erőfeszítések árán 10 liter alá vihető – de nem érdemes kínlódni, inkább élvezzük az épített természet eme egyedi csodáját -, a hatszáz kilométeres teszt során 10,8 litert kért száz kilométerenként. Őszinte leszek, boldogan adtam neki az abrakot, mert megérdemelte. Igazi élményautó. Ugyanakkor az OPC Astra nem áldozza fel a célszerűséget. Öt személyt vehet fedélzetére – bár hátul csak nyomorogni lehet -, variálható csomagtartója 380-1165 literes.

Opel Astra OPC

Az élményekhez képest potom 8,6 millió forintért vehetünk újonnan Opel Astra OPC-t – a készlet erejéig. A tesztelt változat csúcsfelszereltséggel (táblafelismerő, sávelhagyást észlelő, ráfutásra figyelmeztető, OPC optikai csomag, fűthető bőr sportülések, automatikus bixenon fényszórók, kétzónás klíma, fűthető kormánykerék, elektronikus rögzítőfék, tolatásérzékelő, 20 hüvelykes felnik) éppen 10 millió forint.

Kép és szöveg: Biró Csongor

3 20 19 15 12 7