Nőkkel és bevándorlókkal oldanák meg a munkaerő-piaci problémákat

hibrid munkavégzés, mérnök
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén a magyarországi munkaerőpiac helyzetét javító gyakorlati intézkedésekre fókuszál – jelentette be Dale A. Martin kamarai elnök, a kamara évnyitó rendezvényén.

Dieter Hundt, a Német Munkaadói Szövetség korábbi elnöke pedig beszédében a nők, valamint az idősebb munkavállalók munkavállalási lehetőségeinek támogatását sürgette.     Dale A. Martin a kamara közleménye szerint hangsúlyozta, hogy ez a téma ugyanúgy érinti a német cégeket, mint az országban működő egyéb vállalkozásokat. Ezért gyakorlati, életszerű megoldásokra van szükség, mint például a tervezett, példás munkaadói kezdeményezéseket elismerő kiválósági cím.

Dieter Hundt professzor szerint a jól képzett szakemberek hiánya a német gazdaság számára is komoly kihívást jelent. Jelentős erőfeszítéseket kell tenniük a vállalkozásoknak, de a politikának is annak érdekében, hogy hosszú távon is biztosítani tudják a német gazdaság versenyképességét. Szükség van például a képzés javítására, a nők, valamint az idősebb munkavállalók munkaerőpiaci részvételének emelésére, vagy külföldi szakemberek célzott toborzására – mondta.

Úgy vélte, ennek érdekében növelni kellene a nők érdeklődését a műszaki és természettudományi területek iránt. Véleménye szerint a várható szakemberigény fedezésére olyan bevándorlási törvényre lenne szükség, amely a várható kereslet alapján meghatározza az Európai Unión kívüli érdeklődőkkel szemben támasztott nyelvtudási, képzettségi és munkatapasztalatokkal kapcsolatos elvárásokat.

Gabriel A. Brennauer, a kamara ügyvezetője kiemelte: a kiválósági cím – ezt a kamara azon vállalatoknak adományozza, amelyek példaértékűen törődnek munkatársaikkal – nemcsak szakmai elismerés, hanem a cégek számára segítséget jelenthet a munkaerő toborzása során is.    A szakképzett utánpótlás biztosítását szolgálja a DUIHK által alapított Szakképzési Díj is. Ezt az idén immár negyedszer ítélik oda, a zsűri ezekben a napokban értékeli a cégek, iskolák és kamarák által benyújtott közel negyven pályázatot, a győzteseket március 2-án hirdetik ki.     A DUIHK 2017-ben is folytatja tevékenységének jól bevált elemeit, így elkészíti konjunktúra-felmérését, amelynek az eredményeit április elején fogják bemutatni.

A kamara 2017-ben impozáns közösségi standdal lesz jelen az Ipar Napjai/MachTech, valamint az Automotive Hungary szakvásárokon. Az energiahatékonyság, illetve a megújuló energiák terén pedig napenergiával foglalkozó konferenciát rendez, és újra elindítja a hatékony vállalati energiagazdálkodást elősegítő továbbképzési programját (European Energy Manager) is – közölte a kamara.

Az 1993-ban alapított DUIHK a német gazdaság hivatalos magyarországi képviselője, mintegy 900 tagvállalatával az ország legnagyobb bilaterális vállalati szövetsége, legfontosabb feladata a magyar-német gazdasági kapcsolatok előmozdítása.