Megújult a Lexus IS

A Lexus IS-ből első bemutatása óta mintegy egymillió darab talált gazdára. A modell jövő év első felében érkező új generációját Párizsban mutatták be.

Lexus IS

A módosított dizájnnal, tökéletesített HMI kezelőfelületekkel, új külső és belső színvilággal, még tovább javított vezethetőséggel, valamint gazdagabb biztonsági felszereltséggel színre lépő új, 2017-es modellévi Lexus IS-t először a 2016-os Párizsi Autószalonon láthatta a nagyközönség, jövő év elején ugyanakkor már a hazai márkaképviseletben is elérhető lesz. A Lexus IS globális eladásai egyébiránt idén júliusban jelentős mérföldkőhöz érkeztek: a kompakt sportszedán három generációja több mint egymillió példányban talált gazdára az eredeti modell 1999-es premierje óta.

Lexus IS

Az új IS modellválaszték nem változik, marad a kínálatban a benzin-elektromos hibrid, illetve a 2,0 literes turbómotor. A hibrid hajtáslánc egy 2,5 literes, négyhengeres, Atkinson-ciklusú benzinmotor és egy kompakt, nagyteljesítményű villanymotor párosából áll.  Az IS 200t modellt a közelmúltban bevezetett, 2,0 literes, négyhengeres, kettős megfúvású turbófeltöltővel szerelt benzinmotor hajtja, amelyhez az eredetileg a nagyteljesítményű RC F modell számára kifejlesztett,finoman kapcsoló, nyolcfokozatú Sport Direct Shift sebességváltó csatlakozik. A motor maximális teljesítménye 180 kW/245 DIN LE percenkénti 5800-as fordulatszámon; a legnagyobb forgatónyomaték 350 Nm az 1650-4400/perc fordulatszám-tartományban.