Öt százalékkal nőtt a magyar export

Az export euróban számolt értéke 5, az importé 1,3 százalékkal bővült júniusban az egy évvel korábbihoz képest, így a külkereskedelmi többlet 302 millió euróval 1129 millió euróra (355 milliárd forintra) nőtt – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első fél évben a kivitel euróértéke 3,5, a behozatalé 1,5 százalékkal emelkedett, a külkereskedelmi aktívum 997 millió euróval, 5,3 milliárd euróra (1660 milliárd forintra) bővült.

Júniusban a kivitel értéke 8,5 milliárd eurót (2657 milliárd forintot), a behozatalé 7,3 milliárd eurót (2302 milliárd forintot) tett ki, míg a fél évben a kivitel értéke 46,7 milliárd euró (14 607 milliárd forint), a behozatalé 41,4 milliárd euró (12 947 milliárd forint) volt.

Magyarország a kivitelének a 79, a behozatalának pedig a 78 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le.   A júniusi külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó második becslést szeptember 1-én közli a KSH.

Csökkent az ipari termelés

Az ipari termelés volumene 0,3 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól – közölte első becslése alapján a KSH.  A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés az év első hat hónapjában 2,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított termelési kibocsátás júniusban 2,4 százalékkal csökkent.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az ipar minden fontosabb ágazatában alacsonyabb volt a növekedés júniusban, mint az előző hónapokban, a dinamika csökkenése nem koncentrálódott egy területre.

Kitért arra, hogy a járműgyártásban is alacsonyabb volt júniusban a növekedés dinamikája, mint az előző hónapban volt, júniusban a gépipari ágazatban volt nagyobb termelés visszaesés.    Felhívta a figyelmet a bázishatásra is, 2015 júniusban viszonylag magas volt az ipari termelés – tette hozzá. Az idén a második negyedévben az ipar határozott növekedést mutat az első negyedévhez, illetve az előző évi bázishoz képest is – hangsúlyozta.