Új értékesítési vezető az Apollo Vredesteinnél

Új értékesítési vezetőt neveztek ki Matthias Urban személyében az Apollo Vredesteinnél; a szakember több mint két évtizedes autóipari tapasztalattal rendelkezik – közölte a cég.

A tájékoztatás szerint a szakember július 1-jétől tölti be a pozíciót az abroncsgyártó vállalatnál. Elődje, Jaap van Wessum új kihívásokat keres, miután több mint 20 évet dolgozott különböző pozíciókban az Apollo Vredesteinnél.

Matthias Urban korábban többféle igazgatói posztot töltött be a Goodyear Dunlopnál, ahol a közel-keleti és afrikai régióért volt felelős. Huszonkét éve dolgozik az autóiparban, főként a marketinghez és az értékesítéshez kapcsolódó területeken, illetve vezetői posztokon.

Az Apollo Tyres Ltd. India piacvezető gumiabroncsgyártója. A vállalatnak Indiában és Hollandiában működik gyártóüzeme, új gyárát Magyarországon építi fel 475 millió eurós – mintegy 150 milliárd forintos – beruházással. Az alapkőletételre 2015. április 10-én került sor. A gyár a termelést a tervek szerint 2017 első felében kezdi meg. Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, több száz embernek biztosítva munkalehetőséget a régióban. Az alkalmazottak száma már most meghaladja a 200 főt.

A vállalat termékeit az Apollo és a Vredestein márkanevek alatt értékesíti, melyek több mint 100 országban elérhetőek a kiterjedt forgalmazó partneri hálózatán keresztül.