Bővítette fuvarmegosztó szolgáltatásait a Mercedes

A Daimler tulajdonában lévő Mytaxi ügyfelei a jövőben már Nagy-Britanniában és Írországban is tudnak majd autót rendelni, mivel a Mytaxi fuzionál a brit Hailo fuvarmegosztó szolgáltatással.

A Mytaxi Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban nyújt fuvarmegosztó szolgáltatást. A Hailo pedig, amelyet 2011-ben alapítottak, és többek között a Virgin csoport tulajdonosa, Richard Branson 100 millió dolláros befektetésével finanszírozzák, Nagy-Britanniában, Írországban és Spanyolországban működik.

A Mytaxi és a Hailo fúziójára készpénz nélkül, tulajdonrész-csere útján kerül sor. Az egyesült vállalat 2017 közepétől a Mytaxi alkalmazását használja majd. A két cég együtt 100 ezer fuvarozó partnerrel rendelkezik.

A Daimler 2014-ben vásárolta meg a Mytaxi szolgáltatást, de ezirányú érdeklődésével nincs egyedül az autógyárak között. A General Motors az idén az év elején invesztált 500 millió dollárt az Uber amerikai konkurensébe, a Lyft vállalatba. A Volkswagen 300 millió euróval szállt be az idén a szintén fuvarmegosztó Gett vállalatba, a Toyota pedig az Uberben vásárolt magának tulajdonrészt. A szakértői találgatások szerint autóipari ambíciókat ápoló Apple pedig egymilliárd dollárt fektetett a Didi Chuxing vállalatba, a kínai piacon az Uber legádázabb ellenfelébe.

A fuvarmegosztó szolgáltatások a járműipar stratégiai fontosságú területévé váltak – mutatott rá Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen egyetem professzora, a CAR-Institut autóipari kutató intézet igazgatója. Megfogalmazása szerint aki ebből kimarad, az azt kockáztatja, hogy az elkövetkező tíz évben kihullik a nagy autógyárak közül, mert a mobilitási üzletágban a jövőben már nem lehet a fuvarmegosztó szolgáltatásoktól elvonatkoztatni.