Sikeres évet zárt a Hödlmayr

Kimondottan sikeres üzleti évet zár a Hödlmayr Logistics Hungária. Az osztrák gépjármű-logisztikai cég magyar leányvállalatának árbevétele 2015-ben 12 százalékkal 45 millió euróra nőtt.

 „Eredményünk a magyar piac fejlődésével magyarázható. 2015-ben az újonnan forgalomba állított gépjárművek száma az előző évhez képest 13,5 százalékkal emelkedett. Ez természetesen megjelenik a mi forgalmunk alakulásában is” – vélte Iván György ügyvezető. „Innovatív, az egyszerű járműszállításon jelentősen túlmutató szolgáltatásaink révén újabb és újabb ügyfeleket tudunk meggyőzni logisztikai koncepcióink teljesítőképességéről. Így például legutóbb a WAE Kft., több délkelet-európai ország Jaguár és Rover importőre ajándékozott meg minket bizalmával” – fűzte hozzá az ügyvezető.

Hödlmayr Győr

Az elmúlt évben a vállalat 15 százalékkal bővítette járműflottáját, hogy ki tudja szolgálni a megnövekedett igényeket. Ezzel párhuzamosan természetesen a dolgozói létszámot is emelni kellett, ami azonban egyre nehezebb feladat elé állítja a vállalatot. „Ebben sajnos Magyarország is követi azt az európai folyamatot, hogy egyre nehezebb megfelelően képzett gépkocsivezetőket találni” – hangsúlyozta Iván György. A Hödlmayr Logistics Hungáriánál úgy próbálnak segíteni ezen a problémán, hogy saját toborzóprogramot indítottak.

Iván György szerint a jövőbeli sikerek záloga a vállalat stratégiai irányultságában keresendő. „Ügyfeleinknek sokkal többet nyújtunk, mint egyszerű járműszállítást: például előszállítási (pre-delivery) vagy járműkozmetikai szolgáltatásokat. A piacon ezen a területen pillanatnyilag kapacitáshiány áll fenn, így a szereplők összességében nem tudják a megnövekedett igényeket teljesíteni” – emelte ki az ügyvezető. Szakértők szerint a növekedés mértéke az elkövetkező években kétszámjegyű lesz.

A Hödlmayr Logistics Hungária 330 dolgozójával a járműszállítási területen az egyik legnagyobb munkaadó Magyarországon. 2015-ben a vállalat 141 speciális gépjárműszállítójával több mint 208.000 autó szállítását oldotta meg. Kibocsátó ügynökként a vállalat neves gépjárműgyártó cégek kész autóinak átvételét intézi a gyártási folyamat végén. 2015-ben a Hödlmayr munkatársai közvetlenül az autógyárakban 160 000 járművet vettek át.