Spanyolországban fektet be a Peugeot-Citroen

http://www.autogaleria.hu -

Jelentős, 700 millió euró (220 milliárd forint) értékű beruházást jelentett be a PSA Peugeot Citroen francia autógyár spanyolországi üzemeiben 2020-ig – közölte a spanyol sajtó Carlos Tavaresre, a cégcsoport elnökére hivatkozva.

Az eladásait tekintve második legnagyobb európai autógyártó 640 millió eurót a galíciai Vigóban működő gyárába csoportosít, ahol egy új modell gyártását is megkezdik. Az észak-spanyolországi üzemben jelenleg a vállalat négy modellje készül: a Peugeot 301, a C-Elysee, a Grand Picasso és a C4 Picasso. A cég 60 millió eurót a madridi telephelyén fektet be, ahol a Citroën C-4 Cactus típust gyártják.

A beruházás része a cégcsoport által április elején bejelentett növekedési programnak, amely új modellekre és a szolgáltatások bővítésére épít. A program keretében az autógyár évente egy-egy Peugeot, Citroen és DS márkájú modellt fog bemutatni, beleértve összesen tizenegy hibrid és teljesen elektromos autót is.

A vállalat  tavaly 514 ezer  járművet gyártott Spanyolországban, ebből 426 ezer a vigoi gyárban készült. Ezt a számot 450-500 ezer közé tervezik növelni már ebben az évben.

A cégcsoport mintegy 8 ezer ember foglalkoztat, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a fejlesztés hány új munkahelyet jelent az egyébként jelentős, 21 százalékos munkanélküliséggel küzdő Spanyolországban.

Spanyolországban összesen 17 autógyár működik, amelyek több nagyértékű fejlesztésre számíthatnak a következő években. A PSA nagy riválisa, a szintén francia Renult, május elején jelentette be, hogy 600 millió eurós beruházást hajt végre spanyolországi üzemeiben 2020-ig. A valladolidi gyárban egy új modellt és egy új motort is gyártani fognak, és ezzel kétezer új munkahelyet hoznak létre.

A legnagyobb beruházást a német Volkswagen-csoport hajtja végre: 4200 millió eurót fektet be, szintén a következő négy évben. Az amerikai Ford tavaly jelentette be, hogy a valenciai Almussafesben működő üzemét a legnagyobb európai gyártóközponttá akarja alakítani egy 1200 millió eurós beruházással.