Kisegíti a Teslát a Panasonic

Tekintettel a  Tesla Model 3 elektromos autóra jelentkező nagy vásárlói érdeklődésre a Panasonic kész felgyorsítani befektetését a Tesla épülő akkumulátor gyárában – jelentette be a Panasonic igazgatója egy sajtótájékoztatón.

“Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a beruházás felgyorsítása érdekében, ha kérik” – jelentette ki Ito Josió, a Panasonic AIS (Automotive an Industrial Systems)autóipari és gépipari rendszerek részlegének igazgatója sajtótájékoztatón.

A Panasonic a következő néhány évben 1,6 milliárd dollárt szán a Tesla 5 milliárdos gigafactory beruházásába befektetni. Az üzemben a legmodernebb technológiát képviselő akkumulátorok gyártása a tervek szerint az idén kezdődik meg. Szükség lehet azonban kapacitásnövelés ütemezésének felgyorsítására, mivel az új modell kedvező fogadtatása miatt a Tesla az eredetileg tervezettnél két évvel korábban, már 2018-ban évi 500 ezer autót készül gyártani.