1500 mérnökkel fejleszt a Bosch Budapesten

A Robert Bosch Kft. nemrégiben nyerte el a 2015-ös „Év K+F beruházója” elismerést, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának dinamikus bővülése idén sem állt meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy immár az 1500. mérnök is munkába állt a Bosch egyik legfontosabb európai kutatás-fejlesztési fellegvárában.

Pallang Ottó (képünk bal oldalán) a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola műszaki menedzser szakán, majd a Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépészmérnöki Karán szerezte diplomáit. A 39 éves szakember több mint másfél évtizedes munkatapasztalattal érkezett a Boschhoz, ahol a budapesti fejlesztési központban az autós multimédia osztály csapatát erősíti, mechanikai projektvezetőként.

Pallang Ottó elmondta, hogy új munkakörében mind elméleti, mind pedig a gyakorlatban szerzett tudását kamatoztatni tudja. Az első munkatapasztalatok közül kiemelte közvetlen kollégái segítőkészségét, és a Boschnál tapasztalt munkaerő-barát légkört, valamint a magas színvonalú technikai hátteret. Elmondása szerint az első időszakban sokat kell tanulnia, „de van kitől és vannak jól definiált tervezési-vezetési irányelvek a Boschnál”. Bízik abban is, hogy aktív közreműködésével a csoportjuk által tervezett termékek sikeresen gyártásba kerülnek.

„A budapesti fejlesztési központ egyre fontosabb helyet foglal el a Bosch autóipari K+F centrumai között. Örömmel tölt el, hogy folyamatosan bővíteni tudjuk az itt dolgozó, magasan kvalifikált szakemberek létszámát” – nyilatkozta Oliver Schatz (képünk jobb oldalán), a budapesti Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ vezetője.