Villanymozdonyokat vesz a GYSEV

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) két darab kétáramnemű, dízel segédhajtással is ellátott, valamint három darab háromáramnemű mozdonyt vásárolna, amelyeket a személy- és teherszállításban is használna. A mozdonytenderre május 30-ig jelentkezhetnek a gyártók.

A kétáramnemű mozdonyoknál a leendő gyártónak lehetősége van arra, hogy a segédhajtást a leszállítást követő egy évben, utólag szerelje be. A mozdonyoknak rendelkezniük kell vasútüzemi hatósági engedélyekkel Magyarország mellett Ausztria és Németország területére, a leszállítást követő egy éven belül pedig Románia területére. A másik három mozdony esetében is feltétel, hogy rendelkezzenek vasútüzemi hatósági engedéllyel Magyarország, Ausztria és Németország területére, a leszállítást követő egy éven belül pedig Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia területére.

A közbeszerzés a későbbiekben további lehetőséget biztosít a GYSEV számára négy, legalább kétáramnemű mozdony vásárlására. Ezzel a jogával a szerződés megkötésétől számított harminc hónapon belül élhet a vasúttársaság. Az ajánlattételi felhívás feltételei szerint a leendő gyártónak a mozdonyok leszállításától számítva harminc évig biztosítania kell az alkatrészellátást, a karbantartási munkafolyamatok utasításait és köteles a karbantartási és irányítástechnikai szoftvereket öt évig frissíteni.

A vasúttársaság állománya az elmúlt években fejlődött: új, Flirt motorvonatokat vásároltak, emellett megkezdték a nemrég vásárolt használt Intercity kocsik felújítását.