Négyezer eurós támogatást adnak a villanyautókra a németek

Támogatási programot indít a német kormány elektromos meghajtású autók vásárlására – jelentették be Berlinben. Az elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár. Nettó 60 ezer eurós listaár felett nincs kedvezmény.

Az állam és a gyártók által fele-fele arányban finanszírozott programmal az elektromos autók aránya elérheti a mintegy 500 ezer autót jelentő 1 százalékos “kritikus tömeget”, aminek révén állami segítség nélkül folytatódhat az elektromobilitás terjedése – mondta Alexander Dobrindt közlekedési miniszter. A mintegy 600 millió eurós program mellett állami pénzből 300 millió eurót fordítanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, ez várhatóan 15 ezer töltőállomás, köztük 5 ezer gyorstöltő berendezés telepítésére lesz elég. További 100 millió eurós ráfordítással legkevesebb 20 százalékra emelik az elektromos autók arányát az állami autóflottában.  A kedvezményprogram májusban indul, és a források kiapadásáig vagy legkésőbb 2019-ig tart – mondta Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter.

A nagyjából egymilliárd eurós program a német ipar erősítését is szolgálja, célja a hazai kutatás-fejlesztés és gyártás ösztönzése, de versenysemleges, külföldi gyártók is részt vehetnek benne – tette hozzá Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter. Eddig a német gyártók, a  BMW, a Daimler és a Volkswagen jelezte, hogy csatlakozik.

A miniszter hangsúlyozta: Németországnak az elektromobilitásban nemcsak a gyártást, hanem a piacot tekintve is vezető szerepre kell törnie. A támogatási program hozzásegít ahhoz, hogy “tömegcikké” váljék az elektromos autó, a német cégek az élre kerüljenek a harmadik és negyedik generációs akkumulátorok fejlesztésében és visszahozzák a Távol-Keletre áttelepített termelést Németországba.

1

A három tárcavezető közös tájékoztatóján Sigmar Gabriel arra a kérdésre, hogy miért kell az adófizetők pénzéből a jómódú fogyasztókat támogató programot indítani, azt mondta: minden német közös érdeke, hogy hazájuk “sikeres ipari ország” legyen, mert csak így lehet megőrizni a jólétet, a társadalmi és ökológiai vívmányokat. Ezzel kapcsolatban Alexander Dobrindt rámutatott: az autóipar az elektromobilitás és digitalizáció révén forradalmi átalakuláson megy keresztül, és egyáltalán nem biztos, hogy tíz év múlva is azok lesznek az ágazat meghatározó szereplői, akik most.

Németországban a 0,5 százalékot sem éri el az elektromos vagy hibrid meghajtású kocsik száma. Tavaly mintegy 25 ezer tisztán elektromos meghajtású és 130 ezer hibrid autót tartottak üzemben. A kormány 2009-ben elfogadott elektromobilitási fejlesztési stratégiájában azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra egymillióra emelkedjék a részben vagy teljesen elektromos meghajtású autók száma.