A Bridgestone lett „Az Év Gumiabroncs Gyártója”

A Tire Technology International szaklap a Bridgestone-t választotta “Az Év Gumiabroncs Gyártójának”. Az iparág legrangosabb elismerését a Bridgestone azzal érdemelte ki, hogy elsőként fejlesztett ki olyan gumiabroncsot, amelynek kaucsuk összetevőjét a guayule sivatagi cserjéből nyerte; valamint a fenntarthatóság jegyében az észak-karolinai abroncsgyártó üzeme megkapta a nulla hulladék minősítést (vagyis minimalizálja és teljesen újrahasznosítja a gyártás során keletkezett hulladékot).

A világ egyik legnívósabb gumiabroncs iparági kiállításán, a Hannoverben megrendezett Gumiabroncs Technológiai Expón idén 262 iparági kiállító vett részt, míg az abroncsgyártás és az autógyártó iparág részéről több mint 4500 szakember látogatott el a rendezvényre. A szakma legfontosabb magazinja, a Tire Technology International az expó részeként, egy gálaünnepség keretében öt kategóriában adta át az Innovációért és Szakmai Kiválóságért Nyújtott Díjait, az abroncsgyártás és fejlesztés világszerte legfontosabb elismerését.

Az iparági szakemberekből és a fenntartható fejlődés és K+F fejlesztések tudományos szinten elismert szakértőiből álló, 27 tagú független zsűri véleménye alapján idén a Bridgestone érdemelte ki „Az Év Gumiabroncs Gyártója” díjat. Indoklásuk részeként több, a Bridgestone által 2015-ben kezdeményezett és sikeresen megvalósított projektet említettek, amelyek jelentősen hozzájárultak a globálisan fenntartható abroncsgyártás jövőjéhez:

  • a Bridgestone elsőként gyártott olyan személygépkocsi abroncsot, amelynek természetes gumi összetevőit kizárólag a guayule-ből, egy száraz területeken honos sivatagi cserjéből nyerte. Az innovatív eljárás várhatóan hozzájárul majd a természetes gumiforrások diverzifikáltabbá tételéhez;
  • a fenntartható gyártás terén a zsűri kiemelte a Bridgestone gumiabroncs gyártóüzemét az észak-karolinai Wilson városában (Egyesült Államok), amely az első olyan gyártóüzem a vállalatnál, ahonnan a fenntarthatóság jegyében nulla hulladék kerül a szemétlerakókra; és amely elképzelést a jövőben a Bridgestone az összes gyárában meg kíván valósítani;
  • a vállalat egy 250 millió dollár értékű beruházás keretében olyan létesítményeket hozott létre Japánban, amelyek az iparági szereplők, a kormányzat és a tudományos világ közötti, partnerségen alapuló nyílt innovációs kezdeményezéseket segítették elő;
  • és a Bridgestone 2015-ben felújította az Ázsiai és Csendes-óceáni Technikai Központját is.