Jó évet zárt a Bosch

A Magyarországon is jelenlévő Bosch csoport tavaly növelte árbevételét és profitját a szerdán ismertetett nem végleges adatok szerint.

A cégcsoport árbevétele 10 százalékkal, 70,6 milliárd euróra emelkedett 2015-ben az egy évvel korábbi 64,2 milliárd euróról.  A Bosch céget nem jegyzik a tőzsdén, ezért részvényarányos eredményt nem közöl. A technológiák és szolgáltatások vezető szállítója a nyereségen is tudott javítani tavaly. Az ugyancsak előzetes adatok alapján a Bosch csoport üzemi eredménye (EBIT) 35 százalékkal 5 milliárd euróra ugrott a 2014. évi 3,7 milliárd euróról. “Sikerült folytatni a növekedési trendet a nagy kihívásokkal teli üzleti környezetben és több stagnáló piacon” – mondta Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. A Bosch csoportnak az ipari technológiai üzletág kivételével valamennyi működési területén növekedést sikerült elérnie, és a világ minden fontosabb térségében növelte értékesítését, Dél-Amerika kivételével.

gscs \ gtr