Egyre kevesebb a kétkezi munkás

A hazai járműipari beruházások jövője a munkaerő rendelkezésre állásán múlik – mondta Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary budapesti gyárigazgatója a Világgazdaságnak.

A lap pénteki számában megjelent interjúban a cégvezető rámutatott, hogy az autóipar termelése az elmúlt öt évben megduplázódott, de ahhoz, hogy a járműipar ilyen mértékű szerepe megmaradjon, folyamatosan új projektek kellenek. Ehhez viszont versenyképességre van szükség, amelynek egyik eleme a szakemberek megléte, Magyarországon viszont a piac egyre gyorsabban “szívja fel” a mérnököket, és egyre kevesebb a kétkezi munkás.

Hozzátette, hogy a teljes magyar termelő iparban nagyon erős fejvadászat folyik, a cégek egymástól próbálják elhalászni a legjobb szakembereket. Keszte Róbert szerint ahhoz, hogy javuljon az ország megtartóképessége, akkor a béreken kívüli tényezőket is folyamatosan javítani kell és az oktatás színvonalát, minőségét is fejleszteni kell.

Elmondása szerint Románia a legnagyobb konkurencia, mert ott a munkaerő költsége alacsonyabb, a szakképzés színvonala pedig legalább olyan jó, mint Magyarországon, és az ottani munkavállalók általában beszélnek idegen nyelveket.