A magyar autóipari dolgozók is német bérszínvonalat szeretnének

Internacionális partnerségi irodát (TPI) nyitott Németország legnagyobb szakszervezete, az IG Metall és a Vasas Szakszervezeti Szövetség Győrben, a tanácsadással és képzéssel foglalkozó iroda működésével a magyar munkavállalók érdekeinek erősödését remélik – hangzott el az iroda megnyitása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Győrben.

Wolfgang Lemb, az IG Metall elnökségi tagja és ügyvezetője elmondta: a cél az, hogy minden munkavállaló meg tudjon élni a béréből, jó körülmények között dolgozhasson és jó produktuma legyen. A termelés ma egy globálisan integrált értékteremtési lánc, ezért globálisan kell tekinteni az iparra is, főként az autóiparra, mert így lehet előbbre lépni – fűzte hozzá. Példaként hozta fel, hogy nemrég egy, az Amerikai Egyesült Államokban működő autóipari szakszervezettel, az UAW-vel közösen is nyitottak egy partnerségi irodát, hogy az ottani és a németországi jó tapasztalatokat összegyűjtsék, és alkalmazzák.

Az MTI kérdésére a győri irodában heteken belül elinduló munkáról elmondta, hogy mindenképpen a helyi feltételekből fognak kiindulni, a két ország jó tapasztalatait most gyűjtik össze. Ezek alapján készítenek egy munkatervet a leendő oktatási és tanácsadási területekre. Szeretnék többek között bevezetni a Németországban már jól működő úgynevezett partnerségi részvételi munkát a szakszervezeteknél, emellett megmutatni, hogyan lehet a bizalmi struktúrát erősíteni, hogyan lehet egy termelő egységben munkatervet kidolgozni és elérni, hogy jobbak legyenek a munkakörülmények és a bérek.

Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, hogy a jövőre 140 éves szervezet Magyarország 203 munkahelyén van jelen, amelyből 118 multinacionális vállalat, s többségében német tulajdonúak. Az IG Metallal már évek óta partneri kapcsolatban állnak – fűzte hozzá. Kifejtette: Magyarországon közel 750 autóipari cég van, ahol mintegy 130 ezer ember dolgozik. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy az itthoni munkakörülmények, bérek és juttatások legalább megközelítsék a német munkavállalókét.

Klaus Mittermaier, az Audi AG összüzemi tanács ügyvezetője jó példának nevezte az együttműködést. Elmondta, hogy a Volkswagen és az Audi-konszerneken belül jó a nemzetközi együttműködés, folyamatosan egyeztetnek egymással. A munkaadók és a munkavállalók között is jó az együttműködés – fogalmazott -, ugyanakkor meglátása szerint egy erős szakszervezeti együttműködéssel már a beszállítói kört is el lehet érni. Tanulni szeretnének egymástól, és igazságos, tisztességes platformot akarnak létrehozni minden munkavállaló számára – tette hozzá.

Az IG Metall a világ egyik legnagyobb szervezett munkavállalói képviselete, 2,25 millió taggal rendelkezik az autóiparban, illetve az elektromos, a textil, illetve a műanyag iparban, az információs és kommunikációs technológiai ágazatokban.

(MTI)